egy episztola - a "féltés" x. átirata -
Szememre hányod, hogy
nem mosolygok eleget.
A múltat cipelem mindenhova,
rakosgatom szívbe, agyba.
Bár elengedhetném.
Pedig ők is azt szeretnék,
ha a túlvilágon tudnának róla.
Titokban reménykedem, annyira
talán nem szeretsz, hogy halálodig
te is halálomon keseregj.
2016.08.19.-2016.08.21.-2016.09.09.-2016.12.09.
Zsefy Zsanett
2 megjegyzés:
Dokkra variáció-ajánlás...de sok benne az "is"....
Szememre hányod, hogy
nem mosolygok eleget.
A múltat cipelem mindenhova,
rakosgatom szívbe, agyba,
bár el is engedhetném.
Pedig ők is azt szeretnék,
ha a túlvilágon tudnának róla.
Titokban reménykedem, annyira
talán nem szeretsz, hogy halálodig
te is halálomon keseregj.
Így esetleg...az 5. sor kettős értelmet nyerne...attól függően, hogyan olvassuk (fel):
Szememre hányod, hogy
nem mosolygok eleget.
A múltat cipelem mindenhova,
rakosgatom szívbe, agyba,
bár elengedhetném.
Pedig ők is azt szeretnék,
ha a túlvilágon tudnának róla.
Titokban reménykedem, annyira
talán nem szeretsz, hogy halálodig
te is halálomon keseregj.
Megjegyzés küldése