2016. június 17., péntek

Törmelék

...átirat...


Bazalt a szívem, mészkő a testem.
Talán egy szobor vagyok fent Pesten.
Lehet csak álom s most operálod.
Szétboncolod majd. Nem a te károd.
De olyan kemény, szike nem fogja.
Nem segít az sem: mellkasom csonka.
Amint a vigyor, szánalom kiül
arcodon látom, hogy rajtam derül.
A véső koppan s százfelé robbant
kőszívem százszor vissza kell lopjam.


eredeti: 2014.05.19. - átirat: 2016.06.17.
Zsefy Zsanett


2016. június 1., szerda

MEGFOGHATATLAN - (Árnyék)

átirat 2.


Téblábol, köztünk tekereg. Sok millió év torán
a gyászolt vagy épp éledő? Nem mutatja meg korát.
Melléd szegődik nyomtalan. Nem érint időt, s teret.
Ha rád talál, mint más világ, nem alkudozik veled.

Tétován elindul. Tántorog. Lépked komótos sután.
Majd fal mellé lapul, didereg, míg eped a fény után.
A sarokra érve eltűnik. Egy sikátor elnyeli.
Az utca torka a házfalakról az aszfaltra köpi.

Ha reflektor vakít, és éjbe vész kinek is tűnne fel
- senki sem látta -, hogy ott feküdt szélesen terülve el.
Nem mozdul. Lassan pirkad, ám az ereje egyre fogy.
Egy halk sóhaj sem hangzik fel, ha a Nap elébe rogy.

A fénnyel éled, s holta is tőle függ. Ne feledd,
egymás nélkül a Föld sem az, aminek képzeled.


2012.02.09.-2016.06.01.
Zsefy Zsanett