2022. december 31., szombat

útközben, avagy elhalasztott párbeszédek

 Az "útközben" átirata


amíg kapaszkodna földbe égbe
rejtve ha segítségre szorul
mosolyát más grimasznak vélve
bánatát kimondatlanul hagyja
s inkább pókerarcot ölt

a tükörben néha
ráköszön idegen-magára
és az üres lakásban
karonfogva az elhunytakat
rácsodálkozik az elmúlás
őszi színkavalkádjára
(lehet Isten vígasznak szánta)
de a múltból egyre többen
közelednek feléje
és egyáltalán nem érdekli őket 
sem szín sem hang sem jövő

számukra nincs út ami visszahozna
(pedig tán egyik sem viszakozna)
hát már nem is kérdeznek 

ezért vár ma válaszokat
a ki nem mondottakra 
mert amiket elhalasztasz
majd máskor-napra
ahhoz neki is 
nem csak elindulnia
de megérkeznie is kell

2022.12.31.
Bara

2022. december 29., csütörtök

útközben

 Bara Anna

útközben


amíg kapaszkodna földbe égbe
rejtve ha segítségre szorul
mosolyát más grimasznak vélve
bánatát kimondatlanul hagyja
s inkább pókerarcot ölt

a tükörben néha
ráköszön idegen-magára
és az üres lakásban
karonfogva az elhunytakat
rácsodálkozik az elmúlás
őszi színkavalkádjára
lehet Isten vígasznak szánta
de a múltból egyre többen
közelednek feléje

nem kérdeznek mégis válaszol

úgy érzi csak most tud azokra felelni
s ezért ő sem vár még válaszokat
a ki nem mondottakra

ahhoz nem csak elindulnia
de megérkeznie is kell


2022.12.29.


2022. december 18., vasárnap

...hársakra hangolva

Dal hársakra hangolva - átirata


az alkonyi fények húrjain
hársillat rezdült
s a bódult szél hárfája
itt-ott belecsendült
míg szikrázó csillagoktól pezsgett az ég
esőcseppek doboltak a
part fövenyén
az éj karjába menekült a táj
de a nyári zápor ahogy jött
odébb is állt
míg a Hold vágyakozva nézett le a térre
mámorító illatködben ezüstjét
féltve mérte
elmosódott kontúrok
nyújtóztak magasba
földszagú zizzenések
rebbentek avarba'
s míg az alkonyi fényekkel a
hársillat tovaúszott
a csend takarója alá
az álom
bekúszott

2022.12.05.
Bara

2022. december 17., szombat

nonszensz

az ablakra simul 
pár legyengült fénnyaláb 
falevelek ráncaiba 
kapaszkodik a szél
az ősz tenyerébe 
színes erezeteket
karcol gondolatban 

mindegyik egy-egy 
léleklevél

üzenetek oda-vissza 

még hisz a csodákban hogy
egyszer célba érnek
pöröl vagy 
mentegeti magát bennük
nem lehet mindenki 
tökéletes tiszta 

hibátlanul 
csak az istenek élnek

amíg kapaszkodna földbe égbe
rejtve ha segítségre szorul
mosolyát más grimasznak vélve
bánatát kimondatlanul hagyja
s inkább pókerarcot ölt 

a tükörben néha
ráköszön idegen-magára
és az üres lakásban 
karonfogva az elhunytakat
- egyre többen közelednek feléje -
rácsodálkozik az elmúlás 
őszi színkavalkádjára
amit Isten talán 
jókedvében álmodott 
vígasznak

így várja a 
soha meg nem érkező 
válaszokat
amiket biztos 
meg se nézne
hisz tudja előre 
mi áll az utolsó
képeslapon 
a tovaúszó felhők 
valamelyikén lapulva 
olvasatlanul

2022.12.17.
Bara Anna


Átiratai: