akkor hát vége.
a komód megindult felé s azt kérte, a leveleket még kösse át. de tényleg
jobban elférnek, mint szétszórva az asztalán. a gyertya! már az is csonkig
égett, de nem bánja majd gyújtanak érte újat, a haját meg megfésülik újra,
míg a holnap feketébe vonja az egész szobát. a percek kínlódva telnek.
nem mernek ketyegni az órák, ahogy figyelik pulzusa rossz ritmusát.
nincs hangja, torkába fojtva a szomszéd sem hallja. nincs vonal, nincs aki
betakarja, csak a részeg szoba hintázik, amíg vár. a karja teljesen zsibbadt,
s ha rálelnek reggel, ez a kínpad, eddig test volt, lesz néma tett-hely:
egy hang benne csendre csendel, mert elnyomja magában: kár.
2010.02.10.-2016.07.11.
Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése