Végzetes

Akkor épp vízműves voltam, ahol szintén nagyon bírtak. Csak azért említem, mert olyan jó az ilyenekre emlékezni. Napközben néha kiugrottunk sütiért vagy shoppingolni. A hetvenes években még ez utóbbi ismeretlen fogalom volt, de vásárolni mindenki tudott angol nyelvismeret nélkül is. Aznap Manyival lógtunk ki kajáért és nagyban dumáltunk. Ez lett a vesztem. Este édesanyám otthon alig szólt hozzám. Hiába kérdezgettem. Egy darabig makacsul hallgatott, majd félig sírva rám pirított: "már az anyádat sem ismered meg az utcán". Borzalmasan elszégyelltem magamat. De, ha belefeledkeztem egy beszélgetésbe megszűnt körülöttem minden. Akkor legszívesebben befizettem volna egy időutazásra, mert az én imádott anyám sokáig emlékezett rá, hiába tudta, hogy nem volt szándékos. Én sosem értettem meg miért feltételezte rólam. Az, hogy egyszer a klinika sarkánál a párom virágcsokra előtt húztam el - ha a főnököm nem szól rám, még lehet ma is ott szobrozna -, csak egy sztori, amin jókat nevettünk, ha felemlegettük. Édesanyám mellett már soha többé nem mennék el. Pedig biztos megbocsájtaná.


2016.05.02.-2017.11.06.
Cédrus65