csendben élt ahol

egyedül üldögélt
a fáradt délutáni fényben
este szikkadt kezére
holdsugarak húztak
újabb ráncokat

kendője alatt búzamezők
deres kalászai bújtak
s ölében marokszedő-karjai
kiszáradt gallyak

ritkán szólt s ha mondta
'nemsoká meghalok'
szemébe hiába néztem
nem volt ott sem ma
se holnap

és nem ismertem meg benne
a tegnapot
mintha ördögszekér hátán
elmenekült volna

titkolva fájdalmat
meggörbült időt
csak üldögélt hallgatag
gyengén
összemenve
és a négy évem mellette
óriásnak tűnt

míg egy éjjel
kinyílt minden ablak
s a tükrökre fekete
hímzett kendők kerültek

*
(Öregmama emlékére)
*

2020.04.23.
Bara Anna