1968-as fotóm
Sokáig óriásnak láttak, mint mókusok
a százéves tölgyet. Akkor még azt hitték,
az a valóság amit esténként mesékbe
szőttem, hogy továbbálmodhassák.
Akkor még az ismeretlenség
tárva hagyott ajtaján mellettem
gondtalan szökelltek be,
hogy összeszedjék az égről a
csillagkagylókat, a kerti padon
felejtett nevetéseket, a lombzúgásban
bujkáló szelet, a szél szárnyára tapadt
boldog napokat. Mint törpeszívbe
óriás lelke, tenyerükbe fért az egész
világ, és semmit sem féltve
osztogatták. Számolatlanul.
Nem szóltam rájuk, hogy holnapra is
hagyjál, mert az Üveghegyen túlról
egyszer csak nem lesz visszaút!
Most itt ülök. A hegy előttem csillog.
Nem látok át rajta. Én sem látszhatok.
Behunyom a szemem én, a hegynek
törpe, de nekik tán még óriás vagyok.
2016.10.07.
Zsefy Zsanett
Korábbi szerkesztésben:
Sokáig óriásnak láttak, mint mókusok a százéves tölgyet.
Akkor még azt hitték, az a valóság amit esténként mesékbe
szőttem, hogy továbbálmodhassák. Akkor még az ismeretlenség
tárva hagyott ajtaján mellettem gondtalan szökelltek be, hogy
összeszedjék az égről a csillagkagylókat, a kerti padon felejtett
nevetéseket, a lombzúgásban bujkáló szelet, a szél szárnyára
tapadt boldog napokat. Mint törpeszívbe óriás lelke, tenyerükbe
fért az egész világ, és semmit sem féltve osztogatták számolatlanul.
Nem szóltam rájuk, hogy holnapra is hagyjatok, mert
az Üveghegyen túlról egyszer csak nem lesz visszaút!
Most itt ülök, a hegy előttem csillog. Nem látok át rajta.
Én sem látszhatok. Behunyom a szemem én, a hegynek törpe,
de nekik tán még óriás vagyok.
2016.10.07.
Zsefy Zsanett
1 megjegyzés:
:) Amíg kicsik voltak a srácaim esténként elvárt volt, hogy mese mellett aludjanak el. Igen ám, de sötétben nem lehet olvasni! Én viszont, ha sok mesét ismertem is, minden nap ugyanúgy elmondani nem tudtam azokat. Pedig az volt a követelmény - főleg Peti fiam részéről -, hogy még egy kötőszót se hagyjak el.
Mit volt mit tenni, megpróbáltam én kitalálni meséket. Ez azért tünt jobb ötletnek, mert a saját gondolataimat könnyebben tudtam máskor is reprodukálni, másrészt lehetett folytatásokat kitalálni. Így ment ez sok-sok estén át egészen addig, amíg egyszer csak elfelejtettem a sokadik folytatását a mesémnek. Akkor kaptam elő a jegyzetfüzetet és lefirkáltam az egészet. Lefekvés - mesemondás előtt - pedig gyorsan átfutottam a történetet.... :)
Sajnos már nincs meg, de arra emlékszem, hogy az egyik kedvenc történetem a kiránduló nyuszi családról szólt, nagy hangsúlyt fektetve a kosárkákba csomagolt szendvicsekre....azt hiszem azért is, mert Peti elég válogatós volt.... :)
Megjegyzés küldése