Levetkőzött.
Minden elképzelhető helyen
kidomborította izmait.
Százhetvennél és negyvenöt kilónál
emberfeletti művelet.
A tükörről az ezüst-amalgám
peregni kezdett.
Most jöhetne az, hogy a csodálattól,
de ennél prózaibb volt a helyzet:
ántik volt és hányatott sorsú.
Légypiszkos, homályos foltjain
elkenődött a látvány.
- Micsoda fantáziátlanság! -
gondolta a csontizmú, azzal kiállt az erkélyre.
Egy pár szőrszálban.
Azt néha szétnyitotta.
Természetesen csak és kizárólag a meleg miatt
a hasára varrt rímeit megszellőztetni.
Mikor mind kinn volt, bordáit döngette:
- Íme a hím, akin rím."
Évek múlva, amikor elhunyt,
a halottkém nem hitt a szemének.
Az anorexiás testén
egyetlen verse volt a tetkó.
Nem ettem nem ittam mindig eztet írtam,
nagy költőt vesztettél bennem, a szatírban.
Megbomlott elmével varrattam e bőrre,
nem volt, ki megértse humorom elsőre.
Így e négysorosom őrzi majd emlékem
ha nem vagy nagyon smucig és felvéseted kőmre:
Itt nyugszik a vén poéta,
egy verse volt az sem téma.
Fölötte kő, hasán líra
nem sejteti, hogy Szatíra volt.
2016.04.21-22.-2016.08.02.-2017.01.19.
Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése