(Téma: A holdfény létjogosultsága a költészetben...hiszen olyan nincs is...plusz reakció egy versveséző akcióra...)
Holdfénytelen volt megint a város.
Az orrát sem láthatta két kortárs.
A Hold képe pedig éjjel látszott.
Mert éjszaka volt. Az biz nem vitás.
De olyankor a fránya Hold pofátlan'
csak visszaveri a Nap sugarait,
mert önérzetes: "kell a francnak mástól
az a sok foton, még egyszer elvakít".
S míg gyűrött lett e tudástól a vánkos,
min hangtalan pihent a fenti pár,
holdfény sem zavarhatta az álmuk,
így agyalhattak arról még tovább.
De jött a hajnal - pirkadat volt régen -,
a város erre éledezni kezdett,
narancsot kent az égi habarcsba,
- hogy ki ne hagyjam ezt a szuper szettet -.
Bár igyekeztem, ne sokkolja túlzás,
ha versítészem versemre rábökött,
csak a "felpörög a köd mögött" sornál
érezte, hogy nem vagyok túl lökött.
2016.04.09-13.
Zsefy Zsanett
Az ominózus vers pedig a Hangolódó volt, amiben csak a kiemelt kép értékes a versítész szerint:
A pirkadatba ágyazott
utcák, terek, a házsorok
ölén merészen tépi szét
az éjszakai neglizsét
a hangtalanul érkező
miljó foton, s a kétkedő
vak ablakban amíg pihen,
falak mögött új nap piheg,
s hogy felpörög a köd mögött
az alvó város, rád köszön
egy kis bolond rigó amott,
füttyöget s ahogy ragyog
a nap szemére könny terül,
nevet talán ott legbelül,
és táncra kél sok fénytopán
a város zengő hangsorán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése