toporgó

már kétkedem hogy úgy jó ahogy lenne
de az sem jobb ha úgy van ahogy van
a volt is hamis bárki bármit tenne
a mának a jövő nem nagy vigasz
így nem tudom hogy mettől meddig mérjem
hogy úgy tűnjön az egész nem hazug
mert amit látok más mint amit nézek
és a hang is torzít mire hozzám jut

már kétkedem hogy tovább lehet írni
a sor eleje még semmit sem mond
a mondat végén értelmetlen sírni
ha á után más nem jutott csak pont
így hallgatok hisz nincs amit megosszak
a csend beszélne ha nem lenne zaj
a zaj mögött a csendet még nem érted
de ha kitisztul már késő lesz a jajj 


2015.08.24.
Zsefy Zsanett

Tinibáj - átirat

https://youtu.be/s46Ntk8aPK4

A Simonyi úton hajolt rá az este. Egyszerűen, csendben,
szinte szeretgetve. Tini szíve ismét megvadult, ahogy a
Hold ezüstje hajába túrt. A sok pimasz árny a fák mögül
sziluettjébe elmerült. A szoknya ránca combra simult.
Nem férfi kéztől, szemtől pirult. A Pálma felől régi slágerek
kúsztak végig a flaszteren, és az öreg hársak járdaszélen
bólogattak hozzá szótlan, szerényen.
A fodros ég még nem szakadt. Felhőcsipkéje amit kell, takart.
De a lányos hév és a szende báj így is elbűvölte az éjszakát.

2010.07.24. -2012.06.12.-2016.12.19.
Zsefy Zsanett 

a lelki fájdalom anatómiája - átirat

előbb csak a talajt veszíted el 
gyökereid a semmibe kapaszkodnak 
gyomrod helyén hurokba akadt vad 
lassan rád kérgesedik az idő 
szívedből vértelen száraz ágak 
törzsed lebénul
agysejtjeidre pókháló feszül 
idegen a világ kint is bent is 
a fájdalom boncasztalán 
fekszel szétforgácsolva 
nélküle 


2015.08.03.
Zsefy