Út a véges végtelenben

 

 Kihalt, néma táj, kiszáradt tenger,
  mindenütt homokot kavar a szél.
  A forróság rögöket morzsol  szét,
  ölelkező sziklákra omlik az ég.
  Alatta rég bolyong  egy hontalan, szegény.
  Nagy útra indult: megkeresni a reményt.
  Bejárta már érte a föld sok szegletét,
  de hiábavaló volt minden lépte,
  révbe eddig sehol sem ért.
  Sors-koptatta idővel a vállán
  testét  gyilkos hőség hajtja.
  Fejében egyre kattog:
  ne állj meg, menj tovább!
  Feladni még nem akarja.
  Hallja a hangot:
  csak menj, menj, több kell!
  Ennyi nem elég!
  S ő húzza maga után
  élete összes semmijét.

  *

  Hallja a hangot
  csak menj, menj, több kell!
  Még ez nem elég!
  S ő kínnal keresi
  otthonát, a  vesztett reményt.

  *

  De víz nélkül hová tartasz?
  Merre mégy te, szegény?
  A kanyonban nem vár egy hűs csepp,
  csak két száraz öreg  fa
  eseng esőért az ég felé.
  De víz nélkül hová tartasz?
  Merre mégy te szegény?
  A kanyonban nem vár egy hűs csepp,
  s a két száraz öreg fa is
  hiába fordul esőért az ég felé.

  *

  Kiszáradt torka,
  panasza csontjába ég.
  Homokba markol
  elcsigázottan a kéz.
  Víz nélkül a hon szívében
  csak űr marad.
  Megroggyant térddel
  földre zuhanva
  imára fakad..

  *

  De víz nélkül hová tartasz?
  Merre mégy te, szegény?

  *

  Már nem megy  tovább.
  Számára  az út itt véget ért.
  Mire a kanyon ébred,
  az enyhe szél
  arcára teríti lepelnek
  a  haldokló reményt.

  2010.04.24.
  Zsefy Zsanett

*

 A vers Brano két fotójának - lsd Bara Naplóban -, és Brendan Perry: Medusa c. dalának hatására íródott...

http://www.youtube.com/watch?v=Zmq15GjsBW0

* 

Előző címe: a remény halála