egy falat múlt

ahogy a kis fekete nyelű kés
körbejárta és felcikkezte a gyümölcsöt
olyan érzése volt hogy már
nincs egyedül a szobában
mintha apja anyja sőt a fiai is
ott lennének körülötte
nem láthatóan de jól érezhetően

a barack húsának narancsos színe
mellékes lett
annak a fehér húsú magház körül
bordó-csipkésnek az illatát és ízét
nem is az orrában szájában érezte
hanem a szívében
édes-savanykás kissé kesernyés
ami átjárta az ereit s
szinte felfrissült tőle

akkor még a tűző nap sem zavarta
a hétvégi kertben apja  - ahogy szokta -
hajnalban locsolt és simsonjával egy óra múlva
már ment is haza
hadd pihenjenek a gyerekek
de a teraszon hagyott egy üzenetet

megetettem mindent
holnap reggel egy serpenyővel
adjatok a csirkéknek
én csak késő délután jövök
egyetek sok barackot mert úgy hull már
mint az eső
papa

eltettem a cetlit de azóta
egy gyümölcsnek sem olyan finom az íze


2019.08.26-28.
Bara Anna

ennyi(?)

Isten tán az alkonyok borát kortyolva
jutott más dimenzióba mert
ide nem néz le mostanság az biztos
itt hiába serceg a világ időhullám-tere
szigetelve előtte a lét

kint jéghegy reccsen mint a túlvilág zaja
bent kihűlt szobák csöndje feszül falaknak
míg hőszigetelt éjjelekről álmodunk
napszálltakor a por elül

most északon és a másik féltekén
idő kérdése hol mikor és miért
fák lombja ölt lángnyelveket
a millió lélegzetfoltot füst takarja
és csontszirmokkal integet az elmúlás

így leszünk csillagközi szemét
mielőtt minden ajtó becsukódik
s míg Isten tán az alkonyok borát kortyolja
mi még mindig csak imádkozunk


2019.08.22.-23.
Bara Anna

még az Isten sem akarja

nyakam körül vizes kendő
oldalamon ventilál
egy kerekre jól kiképzett
légforgató s nem kizárt
a fejemben kesze-kusza
vízhiányos sejteknek
langyos nedvét szívja porrá
a kiszáradt képzelet
fagyos szavak nem olvasztják
archaizált világom
a halál míg mancsot dörzsöl
Isten mordul: még várjon


2018.07.29.-2019.08.12.
(Bara)

körforgás 2

apa

a gyermek csacsog mindenre készen
repked a széllel majd felhőn hál
folyókat terel csillagot pörget
hátra sem néz amíg elől jár
fordul a föld az időnek sincs nyugta
tágul a minden amerre lát
addigi szépet menti a végnek
felnő s az élet a valóság
kavicsot dobál szikla üt vissza
tudja nem tiszta ha továbbáll
vállára veszi ha görnyed míg viszi
nem töri kedvét mert szíve tág
elfér még benne a jelent cipelve
az ábrándos fiú s az öregúr
mire eszmélne az út égbe ér és
újaknak csattan a startpisztoly

2019.07.09.-08.04.
Bara Anna

egy úrinő úgy hetvenhétben - végleges

elvált státusz, lakáspompa.

vörös hajjal büszkén lépked.

idős barát lángját lopja,

mellette lett olyan fényes.

mellette lett olyan fényes,

az úr pohos, ámde gazdag.

ha köszönnek, mosoly éppen.

idegennek határt szabnak.

pár év és az arca fakó.

hangos évek: emlékszövet.

fia drogoz s helybenhagyja,

amit mindig nagy csend követ.

nagy csend követ, hosszan tartó.

beivódik a falakba.

haja szürke ágytakaró.

lelke pusztult a haragba.

ha időnként a dübögés

gyomrot érő, mint egy ököl,

vagy ahogyan a szélütés

beteg testén széjjelömöl,

mintha minket ért volna el,

anya leküld. félve megyek.

halál bújik a sarkokban.

betegszagok, rákos sejtek.

betegszagok, rákos sejtek,

morfiumos magánytócsa.

szemeitől én szenvedek.

retuségen múló hold van.

retuségnek múló holdja

a nő, az a vörös, büszke.

nem léphet ki már az ajtón.

csak eltűnik a semmibe'.

2019.07.27-08.03.

Bara Anna (Zsefy)

egy úrinő úgy hetvenhétben

elvált státusz, lakáspompa.
vörös hajjal büszkén lépked.
idős barát lángját lopja,
mellette lett olyan fényes.

mellette lett olyan fényes,
az úr pohos, ámde gazdag.
ha köszönnek, mosoly éppen.
idegennek határt szabnak.

pár év és az arca fakó.
hangos évek: emlékszövet.
fia drogoz s helybenhagyja,
amit mindig nagy csend követ.

nagy csend követ, hosszan tartó.
beivódik a falakba.
haja szürke ágytakaró.
lelke pusztult a haragba.

ha időnként a dübögés
gyomrot érő, mint egy ököl,
vagy ahogyan a szélütés
beteg testén széjjelömöl,

mintha minket ért volna el,
anya leküld. félve megyek.
halál bújik a sarkokban.
betegszagok, rákos sejtek.

betegszagok, rákos sejtek,
morfiumos magánytócsa.
szemeitől én szenvedek.
retuségen múló hold van.

retuségen múló hold van,
s a nő az a vörös büszke
nem léphet ki már az ajtón.
csak eltűnik a semmibe'


2019.07.27-08.02.
Bara Anna (Zsefy)

az úrinő -3

az első emeleten alattunk lakott
a hatvanas évek végén a jelenség:
elegancia vörös haj büszke járás
ha feltűnt oldalán az idős barát
ragyogott a felhős ég
mosolya távolságtartó
igazi egyéniség
reméltem én is ilyen vonzó leszek
s a szomszédok irigy pillantása kísér

de mindig van fiatalabb
és így került lejjebb
pár év után továbbállt a
férje után a barát is
az asszony lelke megkopott
s a történet innen lehet hogy banális
haja szomorú-szürkére arca fakóvá vált
a fia akit csak ritkán látott
naphosszat a gitárját verte
majd szétverte az anyját s a lakást
drogosan vagy józan megfontolásból

azután csend lett hosszan tartó
s az a gyanús csend hozzánk is
bekúszott

a hangos évekre már alig emlékeztünk
azt suttogták hogy nagyon beteg
de sosem hallottunk ajtócsukódást
csak az a dübögés rázta meg a csendet

anyám ha meghallotta leküldött hozzá
itattam etettem már mozdulni sem bírt
a halál ami a szobában az órát körbelengte
közelíthet ennyire sunyin

a mentős - ha kihívtuk - ismételgette
ezt teszi a morfin a rák
ahogy a kopár szobában a párnába süppedt
szemekbe néztem megijesztett a
félelmetes magány

sok éven át úgy mentem el az ajtó előtt
hogy vártam kilép egyszer újra
vörös hajjal büszkén elegánsan
ahogy életre kelt néha bennem a múltban
aki úgy gondolta elindul egy marék gyógyszerrel
de többé fel sem kelt


2019.07.23.
Bara Anna