2017. április 14., péntek

Szirmokra bomlott a múlt -2.

(http://youtu.be/12Q1rHl1DsM)

Lila akác mögé bújt otthonom,
hol átsiklottam a gondokon.
A Péterfián a helyén már
Pláza magasodik. Beton-árny.

A falakhoz simult akkor még
kála virága és százszorszép.
Gyerekek között ott gondtalan
múltak a percek. Úgy hét nyaram.

A sárga rózsát a kertünkben
apám nevelte a kedvünkre,
hogy méheket vonzzon édesen,
nem csendült szó sem élesen.

Nefelejcs feje, a zsenge-kék
őrzi még most is a nevetést,
anyám hangját, az örök derűt,
ahogy a szirmokon szétterült.

A hársfák, akácok illata
ablakon lengett, s a pillanat
ünnepet hozott, ha este lett.
Annál szebbet sem festhetek.

A kardvirág bordó bársonya
a jövőnek bomlott, s lágy nyoma
maga volt élet és ölelés.
Ami még maradt: a számvetés.


2011.06.18. -2014.05.29.-2017.04.14.
Zsefy Zsanett

Nincsenek megjegyzések: